„Lincoln” – Spielberg filmjének aktualitása, avagy a rabszolgaság eltörlésétől a prostitúció eltörléséig

„Azt mondják, hogy a rabszolgaság eltűnt az európai civilizációból – írta Victor Hugo 1862-ben – ez tévedés. A rabszolgaság ma is létezik, de csak a nőket sújtja és prostitúciónak hívják.”

Lincoln, Steven Spielberg legutóbbi filmje sokszor gerjesztett éles vitát. A visszatekintés az amerikai polgárháborúra és az utána következő fordulatra, amely a rabszolgaság felszámolása okán meghatározta a történelem további kimenetelét, elvezet bennünket – hiszen meglepve tapasztaljuk, hogy a kérdés mennyire aktuális még ma is – korunk égető társadalmi konfliktusaihoz és dilemmáihoz.

Hagyjuk a filmkritikusokra a mű művészi erényeinek megvitatását. Ami a hiányosságokat illeti, hivatkozhatunk Vicenç Navarro professzor kitűnő [spanyol nyelvű] cikkére annak apropóján, ami nem hangzik el a filmben Lincolnnal kapcsolatban; vagyis azzal az elhallgatással kapcsolatban, ami egy ideológiai szempontból elfogult képet ad a személyiségéről. A hivatalos amerikai történetírás, amelyet végső fokon a nagyvállalatok látásmódja és érdekei uralnak, a társadalom egészére olyan szemléletet kényszerít rá, amely nagyon is eltitkolja Lincoln gondolkodásmódjának haladó elemeit és demokratikus radikalizmusát.

A film történetének középpontjában az amerikai polgárháború egyik alapvető epizódja áll. 1865 elején a Dél kimerült és előre látható a konfliktus vége. Lincoln, akit nem sokkal korábban választottak újra, egy nagy jelentőségű problémát vet fel. Két évvel korábban, egy elnöki rendelettel, felszabadította a rabszolgákat a déli területek földtulajdonosainak uralma alól. Ez a háború meghatározó aktusa volt, amely lehetővé tette, hogy feketék százezreit mozgósítsák az Unió zászlói alá. De az „ellenség javainak ez az elkobzása” még nem volt egyenlő magának a rabszolgaságnak az eltörlésével. Valójában a háború vége mindenféle kompromisszumot hozhatott Észak és Dél vagyonos osztályai között. Félő volt, hogy kompromisszumot kötnek a fekete lakosság háta mögött, feláldozzák a feketék törekvéseit a kiegyezés érdekében, és velük fizettetik meg a fegyverszünet árát. Egy dolog volt eltörölni a rabszolgaságot… és egy másik a jogok egyenlősége, amelyhez a rabszolga felszabadítás megnyitotta az utat. Semmi nem volt még lejátszva. Emlékeztetni kell arra, hogy akkoriban Anglia vagyonos osztályai a konföderációs államokkal való kereskedelem hívei voltak, ami nyersanyagokat biztosított az ipar számára… miközben a brit, német vagy francia munkásmozgalom a saját ügyére ismert az amerikai szabadság ügyében.

Ebben az összefüggésben kell megítélni Lincoln gesztusának értékét, amely kierőszakolta az alkotmány 13. bekezdésének módosítását és ezzel véget vetett a rabszolgaságnak. A lehetőség megbukhatott volna a határozottság hiányán. „Nem csupán a mai rabszolgák millióiról van szó, akiket sajnálunk, mivel megostorozzák és láncra verik őket, de jövőbeli milliók és milliók sorsa van ma a kezünkben.” Semmiféle garancia nem volt a megegyezésre, s a jövőbeni békés együttélésre. De a demokratikus rohamot nem lehet megállítani, a történelmi pillanat mámorában, amikor sürgetett az alkalom, amikor lehetőség nyílt a kapuk kifeszítésére, arra, hogy örökre eltemessék az elnyomás és a barbarizmus évszázadait. Íme, eljött a pillanat a nagy előrelépésre, hogy elindítsanak olyan eseményeket, ahonnan már nincs visszaút, hogy beépítsék a társadalom rendjébe, ami lehetővé vált – mert a feltételek eléggé megérettek rá – de ami nem történik meg spontán, egy logikus fejlődés következményeként.

Persze tudjuk, mi történt ezután. Lincolnt meggyilkolták. A republikánus párt radikális szárnya által szorgalmazott földreformot soha nem hajtották végre. Közel egy évszázadot kellett várni a polgári jogok megadásáig. És ma, egy afroamerikai elnök kormányzása alatt, az amerikai fekete lakosság még mindig egyenlőtlenségben és igazságtalanságban él. Ez azonban egyáltalán nem csökkenti a rabszolgaság eltörlésének forradalmi értékét, és meghatározó szerepét az egész emberiség demokratikus tudatának kialakításában. Ez a tudat ma új kihívásokkal kénytelen szembenézni. „Azt mondják, hogy a rabszolgaság eltűnt az európai civilizációból – írta Victor Hugo 1862-ben – ez tévedés. A rabszolgaság ma is létezik, de csak a nőket sújtja és prostitúciónak hívják.”

A prostitúció, a XXI. század rabszolgasága

A második amerikai forradalom idején négymillió ember élt rabszolgaságban a Dél ültetvényein. Századunk globális kapitalizmusának idején, minden évben, több mint négymillió nő és gyerek válik a prostitúció áldozatává. Az emberi lények szexuális kizsákmányolásából keletkező nyereség nagyságrendben eléri a fegyver- a drog- vagy az olajkereskedelem szintjét. A mesés jövedelmek mögött, amelyeket a szexipar védelmezői élveznek, az emberi szenvedés egész áradata van, lényegében nőké és gyermekeké. De mindenek felett, ott van egy egyenlőtlen és a nőkkel szemben erőszakos társadalmi modell hatása. Egy olyan társadalom, amelyben a nők ki vannak téve annak, hogy puszta tárgyaknak tekintik őket, elembertelenítik őket és kereskednek velük, nem egy demokratikus társadalom.

Ebből a szempontból a rabszolgaság és a prostitúció közötti analógia – egy olyan összehasonlítás, amely igen erősen irritálja a „szexmunka” hívők lobbiját – rendkívül fontos. A „szabad vagy erőszakolt prostitúcióról” szóló unalmas vitáknak vagy a prostitúció és az emberkereskedelem közötti tudálékos megkülönböztetésnek nem sok értelme van ebből a szempontból. Van kereskedelem, mert létezik a prostitúció, ahogyan volt négerkereskedelem, mert volt rabszolgaság. A rabszolgasággal szembeni demokratikus állásfoglalás egy olyan rend elutasításán alapul, amely megalázó az emberi méltóságra, és nem azon a felfogáson, hogy minden rabszolga helyzete sajátos és egyedi. A posztmodern gondolkodás arra vezet bennünket, hogy különbséget tegyünk a radikálisan lázadó haiti jakobinus és Tamás bátya között, és arra a briliáns következtetésre jut, hogy nincs rabszolgaság, de mégis inkább van, hiszen nagyon különböző rabszolgaságok léteznek. És arra, hogy ennek következtében nincs lehetőség egy általános és kategorikus abolicionista álláspontra, vagyis a prostitúció teljes tiltására.Igazság szerint a prostitúcióról szóló vitának akkor van értelme, ha Lincoln megközelítési módszerét alkalmazzuk. „Nem csak azokról a nőkről és lánygyerekekről van szó, akiket ma ér erőszak, hanem millió és millió más nőről, akik ugyanerre a sorsra jutnak, ha ezt nem vagyunk képesek megakadályozni.” „Az európai demokráciáknak is szükségük van a maguk tizenharmadik cikkelyére. Mint egyfajta késői visszhang a habozásra, amely a rabszolgaságról szóló vitákat jellemezte, gyakran halljuk, hogy azt mondják, hogy „a társadalmunk még nem kész a prostitúció eltörlésére, előbb meg kell változnia a gondolkodásnak…” Természetesen, szükség van egy alapos társadalmi vitára a prostitúcióról. De ott, ahol egyesek egy „hosszú (és rezignált) menetelés” objektív okait látják, mi egy társadalmi vészhelyzetet látunk.

Egy olyan érdekkonfliktussal állunk szemben, amely fényt vet kapitalista és patriarchális társadalmunk szerkezeti egyenlőtlenségére. A prostitúció egy férfi előjog. Az egész történelemben, egyetlen uralkodó osztály sem adta át a helyét saját jószántából; mindig a társadalmi erők új viszonyainak kellett kialakulniuk, amelyek képesek voltak megdönteni a régi rendet. Létre kell hoznunk, szükségszerűen széles körben egy hatékony abolicionista feminista lobbit. Egy olyan szövetséget, amelynek az aktivistái együtt dolgoznak, kölcsönösen erősítve egymást, hogy befolyásolják a szakszervezeteiket, mozgalmaikat, szövetségeiket és politikai pártjaikat. Olyan módon, hogy minden alkalommal, amikor lehetséges, abolicionista szellemű törvényeket támogassanak. Még tovább lépve, amennyiben a prevenció és a prostitúcióban sínylődő nők támogatásával kapcsolatos programok még engesztelhetetlenebb intézkedéseket eredményeznek a szexuális kizsákmányolás elleni harcban – elkobozva az emberkereskedők és futtatók vagyonát -, még világosabb lesz, hogy ezek a reformok a prostitúció törvénytelen jellegével kapcsolatosak – és így elítélhető és büntethető lesz – a szexuális szolgáltatások vásárlása, és ez így lesz jó. Egy nemzetközi harcról van szó, és különösen egy európairól. Nem lehet sikeres abolicionizmus „egyetlen országban”. A nevelés bizonyára alapvető. De szükség van alapvető változtatásokra, amelyek érintik a jogi viszonyokat, amelyek kijelölik a társadalom alapvető irányát, meghatározottságát.

Lincoln árnyéka még mindig kísért az elhagyott harcmezőkön. 1865 januárjának igen fontos napjai azokról a nőkről is beszélnek nekünk, akik Lincoln mellett álltak a rabszolgaság elleni harcában; nőkről, akik tudták, hogy a szabadság nagyon későn érkezett ahhoz, hogy megváltoztassa az életüket, de elhozta a reményt a jövő nemzedékei számára. Most a mi feladatunk, hogy átvegyük a felelősséget ezekért a nőkért és be nem teljesült álmaikért.

2013. január 29.

Írta: Sylviane Dahan

Fordította: Hrabák András
Forrás: http://www.transform.hu/kultura/78-a-lincoln-spielberg-uj-filmje-mai-akt...
A fordítás alapjául szolgáló francia nyelvű írás megjelent az ESSF (ESSF = Europe Solidaire Sans Frontières – Határok nélküli szolidáris Európa) honlapján:
http://www.europe-solidaire.org/spip.php?article27722
A cikk hosszabb változata francia és spanyol nyelven:
http://www.europe-solidaire.org/spip.php?article27721