ADOMÁNYGYŰJTŐ FILMVETÍTÉS: BARNA KÜLTAKARÓ: INTÉZMÉNYESÜLT KIREKESZTÉS (2011. május 15.)
A közelmúlt eseményei mindenki számára elkerülhetetlenül előtérbe helyezték a roma lakosság évtizedek óta lappangó, de létező intézményes kirekesztettségét. Éppen ezt dokumentálja Váradi Béla Barna kültakaró című 40 perces filmje.
A film vetítésével kettős célunk van:
Egyrészt szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna. A Barna kültakaró-t, amelyet az alkotó saját zsebéből és minimális támogatással készített, eddig csak a Brit Nagykövetség által szervezett emberi jogi filmnapon vetítették. Félő, hogy elkallódik egy a jelenkori magyar társadalom egyik kulcsfontosságú kérdésének pontos bemutatása.
Másrészt a film szerzője több új dokumentumfilmen dolgozik. Az egyik, befejezésre váró alkotás, egy hajléktalan roma költő portréja. A másik a borsod megyei, cigányok által sűrűn lakott települések legnagyobb gondjával, az éhséggel foglalkozna. Mindkét projekt megvalósulása az alkotó saját lehetőségeit meghaladó anyagi eszközöket igényel.
A Stop-Férfierőszak Projekt ”...szakálla volt gender...” filmklubjának szerény lehetőségeit kihasználva szeretnénk törzsközönségünket és rajtuk keresztül egy még tágabb közösséget megmozdítani e cél érdekében. Adománygyűjtő vetítésünkkel a "Barna kültakaró" további terjesztéséhez, és a két különböző stádiumban lévő készülő dokumentumfilmhez szeretnénk hozzájárulni.
A projektek részleteiről személyesen lehet majd beszélgetni Váradi Bélával, aki jelen lesz a filmvetítésen és az azt követő beszélgetésen!
Helyszín: Budapest, VI. Teréz krt 7., fszt. 1., 12-es kapucsengő. (Térkép)
A vetítés időpontja: 2011. május 15., vasárnap, 16 óra.
Érkezés 15:30-tól, amikor szokásunk szerint teával várjuk vendégeinket.
Magyarul nem tudó vendégeket is szívesen látunk: A filmet angol nyelvű feliratozással vetítjük, és szükség esetén fordítjuk a filmet követő beszélgetést.
FIGYELEM! Szokásunktól eltérően ez alkalommal arra kérjük, legkésőbb 2011. május 13-ig, péntekig az info [at] stop-ferfieroszak [dot] hu címre küldött e-mailben jelezze részvételi szándékát. Köszönjük!
A teaköltségek helyett ez alkalommal a bemutatásra kerülő film terjesztésének, és Váradi Béla készülő filmjeinek költségeihez kérünk hozzájárulást különböző mértékben:
"Belépőjegy": 1200 Ft.
"Támogató jegy": 3000 Ft.
"Mecénás jegy": a határ a csillagos ég.
Természetesen mindazokat is szívesen látjuk, akik a fentieknél kevesebb összeggel tudnak csak hozzájárulni az adománygyűjtéshez.
Minden hozzájárulást különleges belépőjeggyel, az erre az alkalomra készült művészi könyvjelzővel, Sebők Szilvia alkotásával díjazunk.
Aki nem pénzbeli támogatást akar felajánlani, a filmvetítés alkalmával személyesen tud egyeztetni az alkotóval.
Aki nem tud jelen lenni a filmvetítésen, de mégsem szeretné elmulasztani az alkalmat, hogy szponzor” legyen, a következő számlaszámra tud utalni:
CIB: 10700684-50815593-51100005, Váradi Béla.
Várjuk mindazok jelentkezését, akik szeretnének hasonló filmbemutató/adománygyűjtő alkalmat szervezni!
Az alábbiakban olvasható a Barna kültakaró c. film szinopszisa:
BARNA KÜLTAKARÓ - INTÉZMÉNYESÜLT KIREKESZTÉS
Hogyan értelmezhető a társadalmi kirekesztés, milyen azonosságok és különbségek érhetők tetten a társadalmi kirekesztésben? Kik rekesztik ki a cigányokat, és miért? Hányféle kirekesztés van. Mennyire szoktuk meg, miért lett természetes ez ma Magyarországon? Az egy órásra tervezett dokumentumfilm személyes történeteken keresztül szeretne választ adni a kérdésekre.
Magyarországon a cigányok 80-85 százaléka - társadalmi, gazdasági és politikai okok miatt - kirekesztettségben él. A kirekesztettség feszültséget, erőszakosságot szül a népcsoporton belül. Az ez ellen irányuló társadalmi, közösségi reakciók pedig olyan mértékűek, hogy az már a demokratikus társadalom működését veszélyezteti
Mint ahogy azt a közelmúlt történési is igazolják, a feltörő feszültség több esetben gyilkossággal végződik (pl.: romák elleni gyilkosságsorozat, Marian Cosma meggyilkolása).
Természetesen vannak kevéssé véres, vagy bulvárszagú esetek. Viszont ezek az esetek-történetek sokkal többet mondanak el arról a Magyarországról ahol a cigányok a kirekesztettség mellett próbálják élni mindennapjaikat.
Ezekből a történetekből készítettük a filmet.









